Sok mindenből adódhat konfliktusunk az életben és nem kezeljük ezeket azonos módon. Mindenkinek vannak nehéz élethelyzetei, amikor úgy érzi, krízisben van, összecsapnak a feje fölött a hullámok, nem bírja tovább. Ha egy ilyen szituációban többször összezördülünk a párunkkal, munkatársainkkal, gyerekeinkkel, szüleinkkel, ne csodálkozzunk. Hiszen eleve egy érzelmekkel (főleg negatív érzelmekkel) telített állapotban vagyunk, amikor a tudatosság háttérbe szorul.
Ha viszont azt vesszük észre magunkon, hogy általában gyakoriak a konfliktusaink, „konfliktusos” emberek vagyunk, és vagy nyíltan, vagy rejtetten ellentétbe kerülnek a vágyaink, a tetteink és a következmények, akkor érdemes elkezdeni tudatosan figyelni önmagunkat.
A következő jelek lehetnek árulkodóak, hogy valami nem stimmel:
- „Ó, a francba, nem ezt kellett volna mondanom… mindig utólag jutnak eszembe a jó mondatok” – érzés
- bűntudat érzése
- szégyen (hogy mi a különbség a szégyen és a bűntudat között, arról egy másik cikkben már írtam)
- harag
- tehetetlenség
- pörögnek a fejünkben a mondatok, hogy „hogyan mondjuk meg a magunkét” legközelebb.
Természetesen az önismeret sokat segíthet, a pszichológussal végzett munka is, de erre nincs mindenkinek ideje, pénze stb… „Gyorssegélyként” jöhet szóba a furcsa nevű asszertív kommunikáció eszköze.
Miről is szól ez?
Az asszertivitás önérvényesítést jelent, de nem az erőszakos hatalomra törést, hanem azt, amikor úgy érvényesítem az akaratomat, hogy közben figyelembe veszem a másik érdekeit is, nem tiprom a sárba, tiszteletben tartom mindkettőnk íratlan jogait.
Milyen jogokról beszélek? Jogot a saját véleményhez, jogot az információszerzéshez, jogot a nemet mondáshoz… ezek triviálisnak tűnnek, de mindennapi életünkben, sokszor épp a szorosabb kapcsolatainkban még sincsenek meg, vagy az egyik, vagy a másik oldalon sérülnek. A jog fogalma itt kb. azt jelenti, hogy megtehetem anélkül, hogy szégyenkeznem kellene miatta.
A kommunikációs stílusunk konfliktushelyzetekben lehet passzív, agresszív vagy asszertív, kinek-kinek vérmérséklete, berögzült szokásai szerint… Saját gyakran használt stílusunkat érdemes tudatosítani, hogy tudjuk, merrefelé kell dolgoznunk magunkon.
Az asszertív kommunikáció abból áll, hogy
- végiggondolom, mit is szeretnék elérni, mivel van gondom, tehát fókuszálok
- megfogalmazom az érzéseimet
- megfogalmazom a kérésemet.
Ezt nevezik FÉK-nek, fókusz-érzés-kérés, és jelenti a betűszó azt is, hogy érdemes picit megállni, fékezni mielőtt ösztönből cselekednénk, kommunikálnánk.
Egy példa erre, s mivel az életünkben előforduló konfliktushelyzetek közül talán a párkapcsolatban lezajló viták a legkockázatosabbak számunkra (hiszen érzelmileg nagyon érintettek vagyunk) , legyen egy ilyen példa:
Drágám, szeretnék beszélni veled valamiről. Nagyon idegesít, ha a gyerekek előtt teszel megjegyzést a nevelési módszereimre. Ezt jó lenne inkább négyszemközt megbeszélnünk, mert így a gyerekek is érezni fogják a bizonytalanságot.
Az eszköz csak akkor lesz természetes és nem erőltetett, ha a megfelelő helyzetekben használjuk, ha nem változtatunk a megszokott szóhasználatunkon, és ha nem válunk kioktatóvá.