Írások, cikkek
Megváltoztatni az életünket…
Sokat gondolkodom azon, mi viszi az embereket pszichológushoz.
Mi az a helyzet, amikor úgy dönt valaki, hogy a problémáját nem elég magában gondolkodva, vagy barátokkal megvitatva megoldani, hanem egy külső szem rálátását kéri.
Azt látom, hogy sokan instant megoldást szeretnének. Ez érthető is, hiszen ha feszít egy nehézség, ha nagy a szenvedésnyomás, és ha már rászánjuk magunkat arra, hogy segítséget kérünk, jó lenne minél előbb felszabadultan kiröppenni. Így aztán van, aki jóshoz, „egy találkozásos” megoldást kínáló különböző ezoterikus segítőkhöz fordul.
De szerencsére mindig vannak, akik belátják, hogy a változáshoz idő kell, és rászánják magukat, hogy pszichológust keressenek. Az ő jutalmuk az, hogy sokszor már az első-második alkalom után van egy pici megkönnyebbülés, fény az alagút végén. Általában ugyanekkor, 2-3 alkalom után szembesülnek azzal is, hogy a teljes megoldás (már ha van ilyen, hiszen életünk végéig tart a fejlődésünk, pszichológushoz meg nem járunk egy életen át) jó pár hónapot vehet igénybe.
A másik, amit sokan a folyamat közben értenek meg igazán, hogy aktívan részt kell venniük a munkában. Nem rajtuk dolgoznak, mint egy kézrátétellel gyógyító, hanem együtt haladunk a megoldás felé. És ez néha zavaros, néha fájdalmas, néha felemelő, néha felszabadító… a vége viszont az, hogy sikerül egy szabadabb, önazonosabb, kevésbé „megkötött” életet élnie a kliensnek.